Múlt hétvégén (illetve csütörtökön és szombaton) Körmenden voltunk az AlteRába nevet viselő rendezvényen. Ildikóval, Atommal és Bonyival mentünk az első napra. (Az erről a napról írt cikkemetitt olvashatjátok!) 

Körmendre érve a Halászcsárdánál álltunk meg, kicsi navigációs probléma miatt... Kiszállva Luigi-ból (Atom Fiat Seicento-ja) észrevettük Kiss Tibit na meg az egész Quimbyt az étteremben. Már akkor éreztem, hogy az esti koncerten nem lesz minden rendben...

A sajtótájékoztatóról lemaradtunk ugyan, de a "vacsora" még megvárt bennünket, amelyből utastársaim falatoztak is jóízűen, én azonban nem, mert egyrészt indulás előtt ettem, másrészt olyan iszonyat meleg volt a teremben, hogy levegőt is alig kaptam.

A csütörtöki koncerteken korlátlanul lehetett fotózni, így - mondván, hogy ennyi infó bőven elég - a büfé felé vettük az irányt. A nagy melegben csúszott a sör rendesen, s így megfelelő hangulatba kerültünk a koncertekre. Az Ocho Macho kezdte a sort, akik latinos hangulatú muzsikájukkal úgy felpörgettek mindenkit, hogy az valami félelmetes volt... nem értem, hogy Gergő - az énekes - hogy bírja szusszal a fellépéseiket, mert mi úgy sem bírtuk, hogy "csak" táncoltunk... 

Csak hogy visszakanyarodjak kicsit Kiss Tibihez és az állapotához: Ocho Macho-ék koncertjére enyhén illuminált állapotban érkezett meg...Jó pár kávét kellett beleönteniük, hogy színpadra tudjon állni egy órával később... Egy ilyen szép pasi is ronda ennyire részegen...

A Quimby-nek már szinte semmi dolga nem volt a közönséggel. Tibi állapota ellnére iszonyatosan jó koncertet prezentáltak - szokás szerint. Mindössze annyi maradt meg a másfél órából, hogy Atom táncol (!), Ildi táncol, én táncolok... 

A színpad mellett állva buliztuk végig mindkét koncertet, és meglehetősen el is fáradtunk. Ildivel gyakorlatilag jártányi erőnk sem maradt... A V.I.P. részleg lépcsőjén ücsörögve próbáltuk összeszedni magunkat az Anima Sound System koncertjéig, vajmi kevés eredménnyel. A koncert első három száma után el is indultunk haza...

A pénteki nap eseményeiről itt és itt találtok fotókat...

Pénteken sajnos nem jutottam le, pedig a Lunchbox-os srácokat megnéztem volna (sebaj, szombaton a főtéren láthatóak lesznek:))...

Szombaton Bonyival indultunk ismét Körmendre. Szokás szerint vártam rá, s az autóban ki is fejtettem neki, hogy a világon a legjobban rá várni utálok...:) Odaérve Ildikó várt minket egy kék nejlondarabba bugyolálva. (Meg is kérdezte, hogy "Ugye úgy nézek ki, mint egy nagy óvszer?"... "Igen!" - hangzott a válaszom, s nyugodtan ballagtunk tovább a kapu felé.)

Aznap én is fényképezőgéppel érkeztem, tudván, hogy bemehetek a "lövészárokba". Készítettem is jópér képet, amikből egy "válogatást" itt láthattok.

A koncertek első három dala alatt lehetett fotózni, ami bőségesen elég. Aznap azonban meglehetősen morcos biztonsági őrök voltak beosztásban, s nem engedték, hogy a csütörtöki mintájára a színpad oldalában táncikálhassunk. 

 

A szakadó eső ellenére nagyon sokan voltak, megtelt a koncertekre a sátor (aminek aznap már értettük a funkcióját, míg előtte két nappal nemigen, ugyanis szaunává vált a melegben...), a Vad Fruttikat a Kiscsillag, a 30Y és az Irie Maffia követte. Nem is baj, hogy nem lehetett végig fotózni, hiszen így élvezhettük is a zenét. A 30Y miatt mentem, és nem is okoztak csalódást a srácok...

Hajnalban még belefért Bonyi autójának kibányászása a sárból - Andi kisebb artistamutatvánnyal sikerült is - aztán irány haza... Pihenni... 

Mindent összevetve nagyon jó volt ez a fesztivál!!! Kicsi terület, barátságos árak, jófej szervezők, jó bulik...Mi kell még?!

Jövőre, ugyanott...

 Nagyon szeretem a kutyákat, volt is anno. Sajnos már nincs... De lesz, csak legyen lakásom, ahova bevihetem. Mert ugye a koleszban fura lenne (arról nem is beszélve, hogy tilos :)) 
Atommal már többször beszélgettünk erről, ő magyar vizslát szeretne, akit Kovácsnak nevezne el; én pedig egy angol bulldogot, aki a Hannibál nevet kapná. Szép álmok ezek, de még nem jött el a megvalósulás ideje.

A hétvégén Szombathelyen tizenötödszörre tartották meg a CACIB nemzetközi kutyakiállítását, s a főnököm kérésére ma meglátogattam fényképezőgépem és Vica társaságában a rendezvényt. Szombaton 740, ma 760 kutya versenyzett, 7 fajtacsoportban. A tegnapi meleg ellenére semmi probléma nem volt, mára - hála a lehűlésnek - pedig egész jól érezték magukat a négylábúak is. A versenyre még Finnországból is érkeztek ebek, tehát valóban nemzetközire nőtte ki magát a dolog. 

A kutyák közt sétálva azon kaptuk magunkat, hogy gyakorlatilag minden másodikat hazavinnénk (na meg néhánynak a gazdáját is...:)), de ugye nincs hova. Azért pár képet felrakok ízelítőként ide.

Jó dolog kutyát tartani, de csak akkor tenném, ha meg tudom adni neki, amire szüksége van. Olyan, mint egy gyerek, rengeteg odafigyelést, törődést igényel. majd egyszer, addig marad a rajongás, meg a képek...

Az utóbbi időben meglehetősen sok nekem tetsző diadal esett meg. Elsőként természetesen az MKB Veszprém KC bajnoki győzelmét említeném meg, amit ismét a pálya szélén élhettem át! Aki ismer, tudja, hogy fanatikus vagyok, és nem lepődik meg, hogy miért ezzel kezdem a sort...:D Szóval, aki még nem tette volna meg, itt olvashat erről a mérkőzésről!

A következő örömforrás természetesen Rafael Nadal Wimbledon-i győzelme volt. Idén másodszor nyerte meg ezt - az egyesek szerint világbajnokságnak is betudható - tornát. Átvette a világranglistán az első helyet is, ami szintén nagyon nagy szó egy olyan csúnya sérülés után, amilyet elszenvedett. A lényeg, hogy itt van, visszatért és ismét az őt megillető helyet foglalja el! Ezután is VAMOS RAFA!!!

A harmadik esemény tegnap történt, s történetesen a dél-afrikai foci vb-hez kapcsolódik. A magyar labdarúgást nemigen követem, mert nem tetszik. Kizárólag spanyol focit vagyok hajlandó - klubszinten - nézni, mert ők szép focit játszanak! Így természetesen a VB-n is nekik szurkoltam (mint már sok éve mindig), s most is én örülhettem a végén (nem pedig a Bence, akinek ezúton is üzenem, hogy friccbérenc...:))! SPANYOLORSZÁG VILÁGBAJNOK és pont!!!:D:D Vamos Espana!!!:D:D

Most kicsit a sport kikerül a napi programból (Atom nagy örömére), de azért kerítek rá alkalmat, hogy valamilyen módon pótoljam a kiesést! :)

Július végén AlteRába Fesztiválra megyünk Körmendre, kicsit jó lesz kiszakadni, és újra fesztiválozni egyet! Rég volt már... 
 

Szinte minden éjjel álmodok, rengeteg észbontó kép suhan át az agyamon éjjelente. Atom is meg van áldva hasonlóval, ő már próbálja irányítani is. Én csak sodródom az árral, s félelmetes dolgok kerekednek ki olykor az egészből...

Tegnap éjjel valószínűleg vegyítette az agyam a TrueBlood című sorozatot és az Alice Csodaországbant, ez lett belőle...

Két ajtó van előttem. Rángatom az egyik kilincsét, és nagy nehezen ki is nyílik. Benézek, de valaki megfogja a vállam, és visszahúz. A másik ajtóhoz terel, ami zárva van. Ki kell nyitni valahogy, be kell jutnom, mert valami vonz befelé.  A sötétben valamiféle szerszámot keresek, amivel kinyithatnám vagy szétverhetném a zárat. Egy kéz nyúl megint felém, és egy kulcsot nyúlt oda, ami – milyen érdekes – épp a zárba illik. 

Furcsa. Szétszéledt a bandánk rendesen tavaly nyár óta. Hiányoztak a srácok, és nagyon jó volt újra együtt lenni egy héten át szinte minden este. 

István itthon, Miklós Skóciában dolgozik; Zsóka Szekszárdra jár fősulira, én pedig Szombathelyen. Szanaszét, de mégis valahogy együtt. Ritkán beszélünk, de még mindig elég egy fél mondat ahhoz, hogy szabályosan röhögésben törjünk ki... 

Kell ilyen. Mert ettől feltöltödve, kisimulva megyek vissza, és lelki sebeim is kissé begyógyultak ez alatt a pár nap alatt. Miklósnak tegnap szülinapja volt, és itt is Isten éltesse!!! Egy képet kapott tőlünk, amit magával vihet majd, s így ott lehetünk vele mindig...

Várom már, hogy belül legyek a várostáblán, mert hiányzik Szombathely!!!

Cigizős-sörözős háttal meccsnézős este a klubban a Bonycival meg Atommal (ő ül háttal a tv-nek); Vicával egy csacsogós-vihogós-kibeszélős dumaparty (na meg nem ártana megünnepelni az államvizsgáját is :)); Ákossal összekacsintós, kétértelmű kijelentéseket tevős találka; és összeköltözés kedves szobatársaimmal: Zsuzsuval, Nikivel és Zsófianyuval! :D:D

Holnap hajlanban indulok... Addig még van idő...

Nagyon rég írtam már, hiszen a vizsgák alatt (előtt, mellett, után) nem volt energiám szinte semmire. Semmire a munkán kívül, mert hát azt ugye kell (illetve illik, na meg szeretem)...

Idén nem jutott sem idő sem pénz nyaralásra, egy hátre hazajöttem, ez minden. A legkevésbé sem mondhatnám ezt pihenésnek. Már csak azért sem, mert folyamatosan éjszakázásba fulladnak a napok. István, Zsóka és Miklós társasága azonban nagyon jól esik; ritka, hogy így együtt van a banda; főleg úgy, hogy Miklós Skóciában dolgozik, Zsó pedig Szekszárdra jár fősulira. Szegény István egyedül... :) De most sokat beszélgetünk, meg ilyesmi és ez jó! :)

Otthon minden a szokásos; kivéve, hogy a hétvége mindkét napján lesz egy-egy falusi rendezvény, amin fotóznom kell. De ez is kell. Jól érzem magam (kevesebb a ráncom:)), de már mennék haza Szombathelyre...

Az estéket a foci VB és hétfőtől a wimbledoni mestertorna tölti majd ki, már alig várom! Na meg egy kis "pörgés" is jól fog esni ezután a hatalmas csend után...

Van időm a neten is böngészni kicsit, és találtam is jó néhány érdekességet is.

Az első ilyen (a nagy kedvencem):

Nekem KELL egy ilyen!!! :D:D Ha valaki esetleg az Aréna Plázában járna, keresse fel légyszi a Kütyüshop nevezetű üzletet, és hozzon nekem ilyet!!! :D:D

Van egy másik oldal is, ahol hasonló eszementségeket találni, például baktériumokat és vírusokat plüssből, vagy véres tenyérnyomos zuhanyfüggönyt... Szóval egy csomó olyan dolgot, ami semmire sem kell igazából, viszont vicces.

Nem tudom, mit írhatnék még... Talán csak annyit, hogy nagyon mennék már valahova...Ha egyedül kell is... (Hisz itt csak a csend van.) Leginkább Krakkóba utaznék már; de mindennek eljön az ideje... Remélhetőleg az őszi szünetben ismét meglátogathatom Zolit, na meg a várost! :D

Az életben előfordulnak olyan mondatok, dialógusok, amelyeket érdemes elolvasni, még akkor is, ha a szereplőket valaki nem ismeri. Némelyik elgondolkodtató; van, ami aranyos...

MKB Veszprém-Pick Szeged (III.) meccsen:
A pálya szélén szurkoltam végig, innen kicsit jobb, mint fentről... ;) Plusz olyan dolgokat hallani a pályáról is és a közönségből is, hogy az ember néha csak les, vagy éppen nevet! :D
A meccs második félidejében, 16 gólos vezetésnél az egyik szurkolótársunk elkezdte skandálni a "Harcoljatok!" rigmust. Mindenki csak nézett rá furán, hogy "Ezt most minek?!", mire rájöttünk, hogy a szegedieknek ordítja, hogy szedjék össze végre magukat, na meg hogy az a 20 szimpatizáns, aki elkísérte őket ébredjen fel és szurkoljon a csapatáért! Vicces volt, amikor az egész törzsszektor rákezdte. A szegediek meg még akkor sem... Életemben először "esett ki" a számon, hogy "Hajrá Szeged!", és nem cinkelés gyanánt...

Valamikor a vizsgaidőszak elején a szobám falai között:
Toncsi: Ha gazdag leszek, kapsz pénzt, meg állást!
Balázs: Jah... Kapok egy ötforintost, és beállhatok a sarokba...

Koncerten:
Egy uszkve 150 centiméter "magas" hölgyemény elém furakodott, majd hátra és felnézve ezt kérdezte: "Ne haragudj! Látsz tőlem?!" Asszem igen... Hangzott a válasz, és elképedt arcomról tudomást sem véve fordult vissza a színpad felé a lányka.
 
Budapest, Blaha Lujza téri aluljáró:
A "Jó a s*gged!" felkiáltás mindenkinek jól tud esni. Főleg egy olyan reggelen, amikor azt sem tudod, hogy merre van az előre. Én is megkaptam, de a fogatlan, 70 évesnek kinéző, reggel már totálkáros "hajlékonytól" annyira nem esett jól... Miért az ilyenek találják meg az ember lányát???

Budapest, Oktogon:
Péntek este tíz óra magasságában Rikével 'A' pontból 'B' pontba tartottunk éppen, amikor meghallottam a tűzoltók szirénájának hangját. Reflexből vettem elő a telefont és tárcsáztam Bonyi számát; a beszélgetés valahogy így hangzott:
Bonyi: Szia! Mi újság?
O.: Szia Bonyi! Zúznak a tűzoltók!
Bonyi: Igen?! Hol?!
O.: Az Andrássy-n... :D
Bonyi: Baaaazzzzm*g.... :D

Szintén a szobámban:
Aki ismer, az tudja, hogy fanatikusnak is nevezhető Veszprém-szurkoló vagyok; s így nyilvánvaló, hogy Marian Cozma halála is ményen érintett, s így van ez a mai napig is. 2010-ben Magyarországon nagyon kevés olyan ember van szerintem, aki nem hallott a tragédiáról, s nem látott egy-két képet a meggyilkolt sportolóról... Nekem sikerült összefutnom egyel... (pont nekem...) A dialógus a következőképpen hangzott:
XY: Ne haragudj, hogy megkérdezem, de kit ábrázol az a kép a falon?
O.: Nem haragszom, Marian Cozmát ábrázolja.
XY: Bocsi, nem ismerem a színészeket ilyen jól...

WTF????????????????????????????? :O:O (A festmény egyébként Szűcs Ádám csoporttársam munkája!)

 

Már rég nem írtam, s ennek "csupán" a vizsgákra való lázas készülés a magyarázata. Túl vagyok már a nagy részén, a lényeges tárgyak minimum jó érdemjeggyel zárva; úgyhogy halleluja... A jog és az ábrázoló geometria van még vissza; az elsőből 90%, hogy megvág Dr. Woth Péter (fogalmam sincs, miért pont a művészetiseket szivatja), a másik pedig jövőre újra felvételre kerül, mert egyszerűen nincs már energiám hozzá.

Inkább dolgozom és vagyok a barátaimmal (na meg a családdal, ha lehet); mint ahogy az tegnap este is történt. A buli oka nem kisebb dolog volt, mint Atom 27. születésnapja, amiről az ünnepelt itt nyilatkozott is.

Bonyival közösen időt és energiát nem kímélve szerveztük már egy hete a köszöntést, s minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy Atom ne sejtsen semmit, illetve hogy minden számára fontos személy jelen legyen az ünneplésén! (Ezúton is nagy puszi "Bonycinak" a sok-sok mindenért!!!:D:D)

Meghívtuk a családját, akik természetesen el is jöttek, nem kis örömünkre; itt volt az összes utolérhető és fellelhető barát, barátnő, volt iskolatárs és a kollégák is. Anikó (Atom barátnője) volt a beépített emberünk, aki kiválóan állta a sarat, és nem árult el semmit sem a szülinaposnak.

A történet ugyan Atom előtt a "vizsgák napja és utána a klubban egy sör" fedőnevet viselte, nekünk viszont mást jelentett. Fél kilenc körül érkeztek a vendégek, s kilenc- negyed tízre vártuk Atomot és Anikót. Az épület előtt álldogálva vártam őket, a többiek pedig már lent a klubban tortákkal és ajándékokkal "felfegyverkezve" izgultak a hatáson.

Az Atom  arcára kiült érzéseket, valamint a szövegbuborékjában megjelenő mondatokat inkább nem részletezném... Hiába: akit ennyien szeretnek...:) Egy biztos: ennyi és ennyiféle ajándékot sem mostanában láttunk egy kupacban! Volt itt például Tötitől focilabda (enyhe célzásként:)); Takitól és Mayertől motorolaj (épp a vörös szörnyetegbe való); Vicától egy hatalmas "áltorta", ami rengetem muffint rejtett; Bonyitól bögre Atom Antival és természetesen alkohol minden mennyiségben... Na meg sok-sok mosoly, puszi, kézszorítás és ölelés.

A szülinapos talán ma reggelre ocsúdott fel igazán...

Az este további érdekes és vicces jeleneteiről képeink tesznek tanúbizonyságot, amelyeket köszönünk Bonyinak, Takinak (aki átvállalta a fotósok "kényelmetlen" feladatát egy időre), na meg persze Atomnak, aki csak nem bírta megállni munka nélkül...:D

A szervezők nevében köszönöm a jelenlétet Atom családjának (Apujának, Anyujának, Marcinak, Gábornak), Anikónak, Tötinek, (Munkatárs) Takinak, Zsottinak, (Haver) Takinak, Vicának, Julinak, Juditnak, Bencének, Busának, Mayernek na meg Bonyinak! És köszi a klubbos srácoknak a türelmet! ;)

Aki nem jött el, bánhatja... (Nem akarok személyeskedni, és főleg nem ezen a bejegyzésen belül, de van egy illető, akit nem értek... Meg még sokan nem...) 

Jövőre újra...;)

u.i.: Gáborunk igazoltan hiányzott, és tényleg hiányoltuk...;)

u.i.2.: Képek majd...

Majd' 5000 vörösbe öltözött szurkoló az Arénában (meg 2000 előtte), és 15 Szeged-szurkesz várta a harmadik összecsapást az MKB Veszprém KC és az (örök második) Pick Szeged csapata között. Már a srácok melegítése alatt hangolta a szurkolók is, nem is akárhogy!

A meccs elején a Kékesi bírópáros tekintélyt parancsolva szórta a sárga lapokat és a kétperces sziesztára szóló "utalványokat", ami - valljuk be - nem is baj, hiszen nem egy párharc fulladt annak idején a két csapat között verekedésbe a pályán - is.

A Szeged az elején (körülbelül 10 percen át) partiban volt a Veszprém nehézbombázóival, de aztán valahogy elfogytak. Ez nyilván nem jelentett gondot nekünk sem és a bakonyi csapat játékosainak sem: igazi gálameccs lett a vége. A bajnoki 3. mérkőzést végül 40:28-ra nyerte az MKB Veszprém KC, s ezzel sorozatban 18. bajnoki címét szerezte meg. Két éve veretlen a csapatunk a magyar bajnokságban, s sokszor még csak meg sem tudtak "bennünket" szorongatni más csapatok. A Szegednek idén ez egyetlen egyszer sikerült, és akkor még benne volt a pakliban egy szoros zárómérkőzés. Nem így lett.
A kapusaink mindketten hihetetlen produkciót mutattak be a kapuban, a védelem is nagyon jól működött. Tomika és Geri indításai szemet gyönyörködtetőek voltak, akár csak Charlie, Terzic vagy Sulic góljai. Marko és Gulyi nem a legjobbjukat hozták, de még ez is belefért. Sőt!!! 

Szép gólokat és hatalmas gólkülönbséget láttunk, de... Mert mindig van de.
Vajon jó-e ez így? Mert persze, szeretünk mi minden meccs után ünnepelni, és sok-sok gólos különbségeket beírni; de így nem lehet BL meccsekre készülni. Ebben a magyar bajnokságban nem. Sok meccsen láttam már, hogy egy-egy csapat játékosai mennyire motiválatlanok, kedvetlenek; pedig a kézilabda egy játék! Játszani pedig egy gyerek is tud, és azért teszi, hogy örömet szerezzen magának. Hol van ez a tűz? Az egyesületek vezetői miért írtják ki a játékosaikból a lángot? (Itt nyilván a szegediekre gondolok...Lsd.: Dragan Djukic menesztése) Amíg nem veszik észre magukat, addig ennek a bakonyi gárdának nem lesz Magyarországon ellenfele... Pedig mennyivel jobb egy szoros meccs után tapsolni és éltetni a játékosokat!!!

Bevallom őszintén, hogy vasárnap az örömöm mellé némi üresség is társult. Nem azt akarom én, hogy a Veszprémet is "rontsuk le" más csapatok szintjére - Isten őrizzen ettől; mert kell valaki, akikre büszkék lehetünk (és vagyunk is)! De ez így nem megy!!! Porszemként ebben a nagy világban nem tehetek semmit, vagyis nem figyel rám úgysem olyan ember, aki tehetne valamit; de legalább én (és még több szurkolótársam is) ki merem mondani, hogy EZ ÍGY GÁÁÁÁÁZ!!!

Izzig-vérig Veszprém szurkólónak tartom magam (és akik ismernek, szintén ezt állítják), és ezután is kitartok majd jóban-rosszban a csapat mellett és Veszprém-kérdésben nek ismerek sem viccet, sem irgalmat; de akkora bűn, ha szeretnék kicsit szurkolni is???!!! Nem hiszem...

Mindenesetre bajnokok a srácok, íme a mérkőzés statisztikája:

MKB - Pick 40:28 (22:12)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
 
MKB Veszprém KC: PERIC – Iváncsik T. 3, SULIC 6, Lapcevic 1, LUSNYIKOV, TERZIC 6 (1), IVÁNCSIK G. 5. Csere: Fazekas (kapus), EKLEMOVIC 3, Vujin 6 (1), Perez 3, Vilovski 3, Sesum 3, Gulyás 1.
Edző: Mocsai Lajos.

Pick Szeged: Marjanac – Stranovsky 2, Andjelkovic 3, Zubai 2, Herbert 3, Osmajic 4, ZVIZEJ 8 (1). Csere: Liszkai (kapus), Nenadic 2, Vadkerti, Lele 1 (1), Vancsics 2, Simon 1.
Edző: Dragan Djukic.
Kiállítások: 10, illetve 8 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2.

Bonyi galériáját itt tudjátok megnézni! A cikkemet is itt olvashatjátok majd a mérkőzésről, frissíteni fogom, mihelyt felkerül, a videóval együtt.

Atom blogbejegyzése adta az ötletet a következőkhöz. Ő azt számlálta meg, hogy hány mosoly várja otthon a lakásában, itt olvashatjátok (én mondom, megéri...:D).

Én azt írom meg, hogy mik azok, amik eszembe jutva, meghallva, meglátva, átélve örömet okoznak nekem. Vegyük csak sorra... (Nem sorrend ez, csak egy nagy halmaz, amelyből jól esik naponta több is, főleg ilyen "ínséges" időkben.

Zene:

Rengeteg olyan szerzemény van, amihez valamiféle emlék kötődik, most csak néhányat említek, és rövid történetüket írom le.

Fettes Brot: Schwule Mädchen
Alapvetően nagyon szeretem a német hip-hop, R&B és rap-zenét, és hála az égnek, eddig mindenhol volt pár hasonló ízlésű ember körülöttem! Erre a számra anno Szekszárdon pörögtünk Palikával, és azóta is nevetnem kell, ha csak meghallom...Megboldogult békeidők...:)
 

 Xavier Naidoo (feat. Cassandra Steen): Wann
 Együtt...anno...boldog... Wann fängt das Leben an?!

 
Veszprém Induló:
Aki ismer, az tudja, hogy fanatikus MKB Veszprém szurkoló vagyok. Tehát ezt a dalt bármikor, bárhol, bármennyiszer!!! Dalszöveg fejből megy (természetesen), a telefonom is így csörög... HAJRÁ VESZPRÉM LÉ-O-LÉ!!!:D
 

 
Mesék:

Imádom a meséket, rengeteg kedvencem van. Megnyugtatnak, megnevettetnek, felvidítanak és elkápráztatnak, akár kisgyerek koromban. Íme néhány!

A kis hableány:
Gábor jóvoltából ismét láthattam (és még fogom vagy ezerszer). Kedvencem már anno is Sebastian volt, és ez nem is változott... :)

 
Boci és Pipi:
Aberrált, az egyszer biztos, de rommá tudom röhögni magam rajta. Ez azokra az időkre való, amikor valami iszonyatos baromság kell, hogy felébredjen az agyam és ki bírjak mászni az ágyból... Másnapra tehát...;)
 

Johnny Bravo:
Gyerekkorom kedvence! A betegen otthon töltött idők jutnak róla eszembe, amikor büntetlenül nézhettem a tv-t, mert egyedül voltam a lakásban nap közben! Sok-sok Johnny Bravo-t néztem...;)
 

Sport:

Kikapcsolódásként sokszor meccset nézek, ami nyilván az eredménytől függően vidít fel, vagy szomorít el.

Kézilabda:
Ez a múltnak és az Veszprém-fanatizmusomnak tudható be. A Veszprém meccseit minden körülmények között (ha lehetőségem van rá, akkor élőben az Arénában) nézem; na meg persze a magyar bajnokság és a válogatottunk meccseit is nyomon követem, így vagy úgy. Mindenesetre HAJRÁ MKB VESZPRÉM KC!!! ;) 

Tenisz:
Rafa Nadal szurkolóként nyilván az ő meccsei a kedvenceim, ám ha van időm, akkor Juan Monaco, Marat Safin, Martin Cilic vagy Gilles Simon meccseit is szívesen nézem. VAMOS RAFA!!! ;)

Foci:
A spanyol focit szeretem nézni, mert ők játszanak, nem csak rugdossák a labdát. A Real Madrid nálam a favorit.(Tudom, Gábor: megint a rossz oldalon állok...:) Szerinted...;)) Lehet, hogy Sergio Ramos "adottságai" is közrejátszanak ebben?! ;)
 

Sorozatok:

Ha van egy szabad délutánom, amikor tudom, hogy sem tanulni, sem rohanni, sem semmit nem kell, akkor fordul elő, hogy valamilyen sorozatból maratont tartok. Nagyon sok kedvencem van, és bármelyikből képes vagyok akár egy évadot is megnézni naponta.

Gilmore Girls/Szívek szállodája:
Amikor elkezdték sugározni a televízióban, anyuval szinte minden részt megnéztünk. Amolyan közös vasárnap délutáni program volt. Azóta sok idő eltelt, változott minden, de a sorozat hét évadja mindig kéznél van, ha egy kis kikapcsolódásra szottyanna kedvem. :)
 

Friday Night Lights/Tiszta szívből foci:
Ádám fertőzött meg ezzel a sorozattal (cserébe én őt a Szívek szállodájával...:)), és nem bírok leállni.... Rengetegszer láttam az első három évadot, a negyedik sajna még várat magára kicsit... De jöhetne már, mert Tim Riggins (Taylor Kitsch) nélkül nem élet az élet! ;)

True Blood/Inni és élni hagyni:
Azt hiszem, erre is Ádám vett rá. Aztán pillanatok alatt függővé váltam... Alig várom a következő évadot, amire már nem is kell olyan sokáig "nélkülözni": június elején mutatják be Magyarországon az első részt! ;)

Tudom, sok-sok időt vesz igénybe az összes videó megnézegetése, de mire a végére értek, megint írok majd! ;)

Nem, sajnos nem a lottó-négyesről van szó (bár arról lenne)...
Ez a hét volt a szorgalmi időszak utolsó hete, tele vizsgákkal és osztályozásokkal. Nyilván a címből és ebből a pár sorból össze lehet rakni a dolgokat: 90%-ban négyesekkel tudtam le a gyakorlati tárgyakat. Halleluja...

A fentiekből kifolyólag nem vagyok éppen fitt (üde meg klub után pláne...:)), és a sok herce-hurca miatt el is mennék most egy "kis" időre messzi földre...Hogy hova? Krakkó, Barcelona, Mannheim jöhetnének számításba, ha lenne egy havi 280-at fizető munkám. De nincs, így maradnak a szívfacsargatóan gyönyörű videók és képek.

Ezekből mutatok most párat; aztán fürdés és szunya, mert 11-kor fitten (na meg üdén) szeretnék Ervinék "kosármeccsén" fotózgatni. No, akkor csapjunk a lovak közé!

Az elmúlt napok fáradtsága rátelepedni látszik a lelki világomra is. Nem bírok gondolkodni, sem enni (na nem mintha ez látszana), és csak aludnék... Napokat képes lennék álomvilágban tölteni, csak hogy ne kelljen semmit csinálni... 

Sok olyan dolog történt ebben az utóbbi egy hétben, ami jó érzéssel és büszkeséggel tölt el; de sajnos volt egy-két olyan történés is, ami (ugyan kevesebb számú, mint a jók), de vagy megrendít vagy felháborít, vagy csupán csak elszomorít. Nem vagyok jól, de majd kiheverem; eddig is mindig működött.

Van egy dal, ami leír mindent - attól függően persze, hogy ki mit lát bele a szövege mögöttes tartalmába.

30Y : Azt hittem érdemes...

"Azt hittem érdemes meghalni csak azér’
Hogy egy dalt eljátszak és hogyha a babér
A fejemre kerül vagy a nagyobb nyakamba
Vagy hogyha még nagyobb hullahoppozgatva

Sétáljak benne végig majd a főúton
Az autók tülkölnek én meg csak hogy tudom
Rossz helyen sétálok de járdán nem férek el
Mer’ az én koszorúm nagy helyet követel

Magának és végül engem vesz úgy körül
Hogy foglya-káplárja is leszek legbelül
Fájó szívemnek csak az a kívánsága
Hogy ezt a vonulást amit én meglássa

Az anyám sóhajtson ez lett az én fiam
Pedig nem hittük ezt amikor boldogan
Otthon ültünk és vártuk már nagyon haza
15 volt és még nem volt soha csaja

Vagy nem tudtunk legalább mi szülők róla
De hogy kirúgták hazajött azt mondta
Bocs de a lejtőn le annyi már szentesnek
Gimnáziumnak meg szülői terveknek

Aztán most koszorú jó volt az a pofon
Apának mondja ezt anyu de én tudom
Pofonból nem lett még koszorú úgy soha
Pofonból koszorú nem lett még soha.

Azt hittem érdemes meghalni csak ezér’
Hogy egy dalt eljátszak és hogyha belefér
Színpadon halni meg nem is így csatába
De hogy párnák közt bár mindenhogy hiába

Van ez a szar élet bár szebb is lehetne
Ha nem volna kényszer hogy minden szar este
Eljátszam milyen szar nekem ez az élet
Hogy örülj ha hozzáméred majd a tiédet..."

Kis családom egyik része Sárváron töltött néhány napot, illetve egy hosszú hétvégét. Ezalatt persze ők sokat pancsoltak, én meg izzadtam a suliban meg a munkahelyen; de szombat délelőtt meglátogattak engem Szombathely városában. Tíz óra körül érkeztek és körülbelül négy óráig voltak itt, ami nem sok; de - tekintve, hogy Húsvét óta nem láttam őket - legalább ennyi jutott.

 Vásároltunk, ettünk, ittunk, fagyiztunk (köszi anyu) szökőkút körül futkoztunk.Természetesen törpehuligán unokaöcsém is itt volt, fotóztunk is a városban; és Tomi fogát is kirántotta a helyéről egy erre szakosodott orvos.

Pár fotó a nap eseményeiről:

További képeket láthattok majd a www-indefoto.hu/olya1 címen! 

Nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára kosárlabda meccsen. Mármint olyan tényleg igazi, vérre menő mérkőzésen... Talán megboldogult tinikoromban, amikor még Székesfehérvárra jártam suliba...

Szerdán délután Bonyi (na meg persze Nándi) jóvoltából Körmendre vitt az utam. Az első sorból nézhettem végég a küzdelmet, és szurkoltam is (természetesen a Falco-nak) magamban. Miért magamban?! Azért, mert a komplett körmendi törzsszurkoló gárda dübörgött a fejem fölött... Jobbnak láttam nem örjöngeni...

Veszprém szurkolóként (az Arénában) nehezen tudom fékezni magam (persze más is a kötődésem oda), de itt kellett. Mondjuk a kosárlabda kicsit már messzebb áll tőlem, de azért néha úgy felkiáltottam volna... A jobb oldalamon a fiúk szorgosan dolgoztak, a bal oldalon pedig Körmend-szimpatizánsok álltak, így maradt a "csendes" magány. :)

Vélogatott kedvességek zubogtak ki a Körmend szurkolók száján (a Falco fanatikusok messze voltak, így azt nagyon nem hallottam), ami kicsit megdöbbentett... Nem a hangorkán miatt, hanem a szidalamzás miatt.
A Veszprém szurkolói is hangosak (közel 5000-ren milyenek is lennének?!), hozzá vagyunk szokva; de azért "trágárságokat" nem engednek meg maguknak...

Az is igaz, hogy két nagyon közeli város csapatairól van szó, így még kiélezettebb a harc, de... Mert a "Puki! Piszkáld ki...." egy-egy gól után inkább vicces (a másik oldalnak meg bosszantó), mint durva, de innen had ne idézzek... :)

Ezen kívül negatívumot nem tudok megemlíteni, minket nagyon kedvesen fogadtak, rossz szavuk sem volt.

Na, de ilyen az, ha valaki izzig-vérig szurkoló! Én a következő alkalommal is csendesen fogok örjöngeni. (Remélhetőleg lesz még alkalmam látni hasonlót!) :)

Jó volt nézni a játékot, és nagy élmény volt, az egyszer biztos! :)

A végeredmény egyébként sajnos 105:83 lett a Körmend javára; na de majd itthon behozzák a srácok!!!:)

(Régi, Fehérvári barátaimnak mondanám, hogy: nem, nem a Lecsó van a képen... Én is majdnem bedőltem... Igaz, Bonyi?! :D)

Elgondolkodtatott ez a kérdés a minap, amikor ez egyik közösségi portál oldalán találkoztam vele. Nem tudom. Többféle – pozitív és negatív – erénnyel felruháznám magam, ha lehetne - több lényből "gyúrnám össze" magam.

Na nézzük...!

Tünde:
Gyűrűk Ura rajongóként nem is kérdés, hogy nagyon szeretnék olyan szép és kecses lenni, mint például Arwen. Nem adatott meg nekem ez az alkat – sem a hegyes fül, ami szintén nagyon tetszik – így hát csak vágy marad. De nem csak a küllemüket kérném, hanem bölcsességüket, nyugodtságukat is. (Ha valakinek van raktáron ezekből, az szóljon!)
Az sem mellékes, hogy varázslásban is otthon vannak; ezt a tudományt valószínűleg elég sűrűn alkalmaznám! ;)

Vámpír:
A sok True Blood-nézés sokak szerint az agyamra ment már, de én nem bánom. Nem azért szeretnék vámpír lenni, mert halottak (meg nem is azért mert vért szeretnék iszogatni este a klubban), hanem épp azért, mert öröklétre vannak "kárhoztatva". Persze, nyilván nem túl pozitív, hogy a családod, barátaid, ismerőseid elmennek mellőled, de van benne pozitívum is. Lenne időm mindenre, amit szeretnék csinálni, látni, megtapasztalni; és nem utolsó sorban nem fáradnék mindig el a gyaloglástól, hiszen olyan gyorsan tudnék haladni, amilyen gyorsan csak akarok. :)

 

Villangó:
Az Athur és a Villangók meséjét ezerszer láttam már, s a kicsi lények állandó jókedvét szeretném elkérni; hogy a bajban is mindig pozitív tudjak maradni. :) Na meg persze a frizurájuk sem éppen elhanyagolható... :)
Mondjuk azt elég nehezen tudnám megszokni, hogy akár egy szem paradicsom is agyonüthet, így a "magasságukat" nem is igényelném...

Kalapos:
Az ő kreativitását és szabad szellemét szeretném megkapni (na meg az őt alakító Johnny Depp-et :)); és azt szabadságot, amiben ő él, amiben azt csinál amihez éppen kedve van. És persze szeretnék magam mellett tudni egy olyan gyagya nyulat, aki csapkodva, magában mormogva főz…:)

 

Na-Vi:
Az Avatar című film megtekintése után, amikor kifelé jöttünk a teremből, Atommal megbeszéltük, hogy három méter magasak és kékek akarunk lenni... Ez a mai napig sem jött össze, de még reménykedem, hátha egyik reggel így ébredek... Nem tudnék kiemelni egy tulajdonságot, mert az egész tetszik! Szeretnék a copfommal állatokkal és növényekkel összekapcsolódni, úgy ugrani, mint egy macska, stb. Jó lenne...
Azt hiszem, hogy „mindössze” ennyit kérnék csak… Mindössze…:)

 

Ti milyen karaktert választanátok???

Nagyon rég írtam már, így most itt az ideje azt hiszem. Mostmár van min, illetve látom is amit írok.

Tegnap este Atom hozott nekem filmeket (időnként megteszi ezt, s az isten tartsa meg jó szokását! :)), s böngészve az adathordozóját megtaláltam egy régi kedvencemet: a Parker Lewis - sorozat néhány epizódját. Na, rögtön mondtam, hogy ez nekem kell!

Gyerekkoromban volt jó néhány sorozat, amit nyomon követtem, néhányat húgommal vagy anyuval együtt. (Most is van rengeteg ilyen persze, ez majd külön bejegyzésbe talán egyszer belekerül!) Tehát jöjjön most egy kis nosztalgia nekik, és mindenki másnak, aki legalább olyan korú, mint én!

- Parker Lewis sosem veszít:
"Uraim, egyeztessük óráinkat!"- cseng még most is vissza a fülemben a jól ismert mondat. Parker Lewis (Corin Nemec), Mikey Randall (Billy Jayne), Jerry Steiner (Troy W. Slaten) és Larry (Abraham Benrubi) sokszor megnevettettek bennünket az igazgatónő sorozatos kijátszásával és eszement csajozási ügyleteikkel. A sorozatot 1990-től 1993-ig forgatta a Fox Television az USA-ban. Folytathatták volna még!

- Kaliforniába jöttem:
A Will Smith első filmre vett megmozdulásait jelentő sorozat szinte a világ minden részén nagy sikernek örvendett. Már akkor is szimpatikus volt a kissé elálló fülű, nagydumás, laza srác a néha félelmetesen idióta ruháiban. Szerettük, és ez ma sincs máshogy! Bár, munkálkodhatna a zeneiparban is...
Will (Will Smith), Carlton (Alfonso Ribeiro), Hilary (Karyn Parsons) és a többiek csatározásai annak ellenére, hogy az amerikai felső tízezer életét (és "kínjaikat") mutatták be, kedves, vicces és szerethető volt. És még ma is az.

 
- Váratlan utazás:

A kanadai sorozat helyszíne Aevonlea városkája, ahol mindig történik valami. Az Anne Shirley sorozat "folytatásaként" kezdték el a történet forgatását; ami nagyobb siker lett, mint elődje.
Hétről hétre nyomon követtük Sarah Stanley, Hetty és Alec King családjánal történetét; és alig vártuk a folytatást. Nemrégiben hallottam, hogy az egyik tv-csatornánk újra műsorra tűzte a sorozatot. Kár, hogy nem tudom nézni!

 
- Familia KFT:

Hogy egy magyar sorozat is legyen... A Szép család és barátaik eszement, hangos életét is előszeretettel néztük. Családi program volt nálunk is: Ancsa és én Anyu szobájában (természetesen sokszor vele együtt) nevettünk az ikrek, a nagypapa, Ágica, na meg persze Kövérék poénjain. Az "Eddig, eddig, eddig vagyok!" szállóigévé vállt, még néha ma is előkerül; főleg, hogy ezt a sorozatot is ismétlik valamelyik csatornán.

Csütörtökön este érkeztem haza, és azóta nem is volt megállás. Találkozni volt tanítványokkal, aztán rohánás vendégségbe a régi barátokhoz, na meg a család.

Szombaton Budapestre utaztunk a húgomékhoz, ahol huligán unokaöcsém kissé leamortizált ugyan, de élek! :) Délután sétálni mentünk vele, persze a gépem nálam volt, így született pár kép is, ezek itt láthatóak.

Feltöltődtem ez alatt a pár nap alatt, így talán kitart az energiám egy darabig. Aki pedig bővebben szeretne hallani a szünet történéseiről, az kérdezzen...:D

Szeretek sütögetni (és főzni is), különösen akkor, ha van, aki megeszi. Mert egyedül magamnak nem állnék neki.
Szerencsére itt a koleszban tesztelő személyzetben nincs hiány, mindig van jelentkező bőven. :)

A legnagyobb sikere talán (a palacsinta mellett) a csokis-narancsos muffinnak van, aminek a receptjét és elkészítésének lépéseit meg is osztom veletek. Nagyon egyszerű és nagyon finom (kérdezzétek csak Atomot, aki szerintem egy tálcányit meg tudna belőle enni...:D)! Hát tessék:

Narancsos - csokis muffin:
Hozzávalók:

15 dkg liszt,
2 tojás,
15 dkg margarin,
15 dkg cukor,
fél cs. sütőpor,
1 cs. vaníliás cukor,
1 ek. kakaópor,
2 narancs,
ízlés szerint fahéj,
1 tábla ét tortabevonó

Elkészítés:
A lisztet, a kakaót és a sütőport összekeverjük. Egy másik tálban a puha vajat és a cukrot habosra keverjük; hozzáütjük a 2 tojást és jól eldolgozzuk. Ráöntjük a lisztes keveréket, elkeverjük. (Akkor jó, ha levegős.) Belereszeljük a narancs héját, majd belefacsarjuk a levét is. Ekkor jöhet a fahéj.(Ha a narancslétől túl lágy a tészta, akkor egy kis lisztet kell tenni még bele.)
Apróra daraboljuk a csokit, és hozzákeverjük a masszához.
Muffin formába töltés: 2/3-áig töltsd legalább, akkor szép lesz a teteje.
220 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt megsül. (Régi típusú tűzhely esetén 10 perc sütés után a felére kell csökkenteni a hőmérsékletet.)

Jó sütögetést! ;)

A fotókért köszönet Berkának! ;)

Virágok. Rengetegszer fejezzük ki érzéseinket velük, hiszen néha tübbet mondanak ezer szónál. Pedig nincs is hangjuk.

Ritkán kapok virágot, de lehetséges, hogy jobb is így, hiszen jobban tudok neki örülni. Nem szoktatott hozzá senki, hogy minden héten hatalmas kazlakat kapjak, de nem bánom.

Igazából úgy gondolom, hogy a férfiak nagy része nem mer virágot vinni a neki kedves nőnek. Mert mit szólnak az ismerősök/haverok... Na, ez a ciki, nem az a csokor virág, amit esetleg a kocsi csomagtartójából csempész elő valaki, csak hogy meg ne lássák mások... Pedig néha igenis kell "csak úgy" is a gesztus! Nem csak akkor kell elárasztani a lakást vörös rózsával (amit mellesleg én személy szerint elcsépeltnek és túlmagyarázottnak tartok), ha vaj van a fülek mögött... Na de mindegy.

Ma - felemás hagulatom lévén - nagyon jól esik nézni (ha csak virtuálisan is) ezeket a gyönyörű, a természet által megalkotott csodákat.

Néhányat meg is mutatok nektek, hátha kell egy kis vizuális plusz a napotokhoz!

Csak úgy szörfölgettem a világhálón, mint megannyiszor, ha van egy kis időm. Egy barátom belinkelt nekem egy videót, remélve, hogy én tudom értékelni.
A webkamerát előszeretettel használja ma már szinte mindenki; én nem repesek érte. Valahogy nem az én világom, persze ez még változhat...
Sok hasonló pórbálkozást láttam már (és még biztosan fogok is), de ez most nagyon tetszik! Ötletes, aranyos, poénos, és jó a zene is (én is meglepődtem, hogy tetszik egy japán zene), úgyhogy nézzétek!:)

Egyszer (még Szekszárdon) a Csokoládé című filmet néztük a koleszban. Tetszett, és tetszik ma is; az egyik kedvenc filmem. Rákerestem a történet írójára, Joanne Harrisre. Akkoriban kezdték (szerencsére) lefordítani nyelvünkre a műveit, és apránként be is szereztem/kölcsönkértem könyveit. Nem tudtam - és ma sem tudok - betelni történeteivel, folyamatosan maga alá gyűr az élmény. A könyveit - a szó legszorosabb értelmében véve - nem lehet letenni; annak idején Kaposvártól Barcelonáig kiolvastam a Csokoládécipő címet viselő kötetét.

Különös atmoszférát teremt az olvasó köré az írónő: szinte érezzük az ízeket, illatokat, és mi is könnyen a mágia hatása alá kerülhetünk. A gasztronómia, az ezoterika/boszorkányság valamint a messzi kultúrák furcsa masszája mindig kerek, élménydús történeteket generál. Bizonyos szereplőkben rendre magunkra ismerünk, s ha ezt elértük, nem fogjuk unottan a sarokba dobni az olvasmányt.

Mivel mostanság csak utazás közben van időm olvasni, lassan haladok, pedig lenne mit "szemügyre venni", hiszen az utóbbi fél évben két könyvet is kiadott az írónő. Le vagyok maradva sajnos...

Írásai (csak a magyar nyelven megjelenteket említem, hátha kedvet kaptatok az olvasáshoz):

- Csokoládé, 1999
- Szederbor, 2000
- Ötnegyed narancs, 2001
- Partvidékiek, 2002
- A francia konyha, 2002
- Szent bolondok, 2003
- A francia piac, 2005
- Urak és játékosok, 2005
- Csokoládécipő
- Bársony és keserű mandula, 2004
- Rúnajelek, 2007
- Aludj, kislány, 2009
(- Blueeyedboy, 2010)
(- Because I'm a Girl, 2010)

Amellett, hogy már a könyveinek címei sem hétköznapiak, a történetek sem. Persze a filmváltozatban (Csokoládé Juliette Binoche-sal és Johnny Deppel) nem domborították ki az ezoterikus vonalat, de ez érthető: a nagyközönség jó része nem igazán vevő rá. Aki pedig igen, olvassa el a könyvváltozatot! A folytatás (Csokoládécipő) filmes változata még várat magára, de remélhetőleg nemsokára elkészül!

Addigis: OLVASSATOK JOANNE HARRIS KÖNYVEKET!!!:)

Ha még nem láttad volna a Csokoládé című filmet, annak itt egy kis kedvcsináló!

Már rég nem írtam ilyen jellegű bejegyzést, hát most megteszem. Igazából semmi nem változott, minden ugyanolyan rohanós, mint eddig. A napok ugyanúgy telnek: suli, majd esetlegesen és naptól függően munka, majd klub a Teafarm tagjaival, aztán alvás.

Ismét elkezdtüln squasholni, immár bővített kerettel: Judy Csabival én padig Atommal párban. Vicces jelenetek és sok nevetés a jellemzőaz "edzés" alatt, másnap pedig némi izomláz is. Jót tesz a mozgás, jó érzés újra sporttól elfáradni.

Hála az égnek, poénokban sem szenvedünk hiányt; baráti társaságomnak és csoporttársaimnak köszönhetően mindig van ok egy hatalmas nevetésre! :) Mondjuk Bonyi néha eléggé a tűréshatáron táncol, de hát ő a Bonyi! :D

A gondolatok, amik a fejemben cikáznak sok mindennek köszönhetőek, elsősorban az anyagi helyzetem generálja őket; de bízom benne, hogy ez a közeljövőben realizálódni fog. Az, hogy másodsorban mitől születnek a gondolatok, szerintem sejthető; de erről elvből nem beszélek.

Mindenesetre nem ülök ölbe tett kézzel, mert úgysem hullik minden az ölembe; na meg amúgy sem menne. A sors majd rendez mindent, ahogy az meg van írva, én pedig nem fogok hadakozni. Épp Atomnak mondtam tegnap éjjel, hogy úgy érzem Szombathely az a város, ahol az életemet le fogom/le szeretném élni. Persze csak az biztos, ami már megtörtént, így kénytelen vagyok felsőbb hatalomra hagyatkozni.

Így a végére egy dal és egy videó, amit egyszer Ervin mutatott nekem. Szóljon most neki, és az összes barátomnak is persze!

A minap keresgéltem az interneten. Céltalanul, mindössze valami szememnek tetsző után kutattam, amikor találtam pár képet. Nézegettem őket, és eszembe jutott, hogy milyen jól is mutatnának egy-egy pólón. Így most elkapott a láz, hogy "saját magam által" készített pólóim legyenek! Valószínűleg ez abból fakad, hogy előző tanulmányaim során némi "közöm lett" a divatszakmához, s így nagyon nem bírom a tömeggyártás produktumait. Elmeséltem ötletemet Atomnak, aki kapásból azt mondta, hogy neki motoros kell - milyen is kellhetne...:) 

Ezeknél persze jóval elvetemültebb illetve fárasztóbb képek is akadnak a gyűjteményemben! :)

Én szívesen hordok/hordanék ilyen képekkel díszített pólókat. Nem kell hozzá más, mint egy kis kreativitás! :)

Íme egy-két minta!

Veszprém szurkolóként alig vártam a napot, hogy ismét az Aréna falain belül szurkolhassak! Semmi bajom a médiával, de nem feltétlenül azt gondolom sok esetben, mint Hajdú B., és élőben sokkal jobb is.

"Újságíróként" még sosem voltam ott, így furcsa volt a B szektor első sorában ÜLVE nézni a meccset, arról nem is beszélve, hogy körülöttem minden "kollégám" meredten bámulta felváltva a laptopjának képernyőjét és az eredményjelzőt (ezt az online közvetítések esetében megértem, na de aki cikket ír...). Csak azt nem tudom, hogy mit látott vagy érzett a meccsből...

A második félidőt a törzsszurkesz szektor előtt töltöttem, így már azért sokkal jobb érzés volt! Hangom nem sok maradt, a fülem még most is sípol; de megérte.

Ötven vendégszurkoló érkezett Velenjéből, akik a meccs tizedik percére szinte teljesen elhalkultak, vagy elnnyomta hangjukat az ötezer főnyi, piros-fehérbe burkolózott szimpatizáns tombolása.

A CSAPAT az utolsó percig oroszlánként küzdött, Nándi a kapuban fenomenális volt, Nikolán pedig meg sem látszott az EB utáni mizéria nyoma. A vírusos betegség a játékosokat sem kímélte, de az orvosi stáb segítségével mindenki pályára léphetett a mezőnyjátékosok közül. Dejan Peric sarka a múlt heti meccsen megsérült, őt pihentette a mester; de Fazekas Nándi megállta a helyét és megint bebizonyította, hogy a kézilabda világ élvonalába tartozik. Második kapusként az ifista Andorka Gábort nevezték, aki ugyan szerencsétlenségére "belenézett" egy labdába jó közelről, de ettől függetlenül legjobb tudását elővéve őrizte a Veszprém kapuját.

Ki volt a csapat legjobbja? Gólok tekintetében mindenképpen Charlie és Nikola; de a Lapcevic - Lushyikov páros védőmunkája is kiváló volt. Gulyás Peti, az Iváncsik testvérek, Sesum, Sulic, Terzic és Korazija is szállították a gólokat.

Az ellenfél már a félidőre felőrlődött, innentől négy gólos különbségnél nem volt kevesebb, a végeredmény 30:25 lett. Így tehát csoportelső az MKB Veszprém KC, függetlenül attól, hogy a jövő hét végén mit játszanak a Kielce otthonában.

Szép volt fiúk!!! HAJRÁ VESZPRÉM, GYERÜNK!!!! (És ott a Bonyi a képen..:):))

A cél a Final Four!!!