Majd' egy évvel ezelőtt egy kegyetlen gyilkosság híre rázott meg bennünket. Február 8-án szinte minden portálon ezt olvashattuk:

Szombatról vasárnapra virradó éjjel a veszprémi Patrióta Lokál előtt halálra késelték a román válogatott és a magyar bajnok MKB-Veszprém kézilabdacsapatának beállóját, a román nemzetiségű Marian Cozmát. A védelmére igyekvő társai közül a szerb kapust, Ivan Pesicset vesén szúrták, a szintén szerb származású fiatal irányító, Zsarko Sesum súlyos fejsérülést szenvedett. A kézilabdázókat egy harmincfős társaság támadta meg. Az indíték ismeretlen.

Bizony, már egy éve volt. Sokan nem hittünk a szemünknek és a fülünknek akkor, mint ahogy azóta is csak állunk sokszor értetlenün a tény előtt, nem akarjuk elhinni. Pedig megtörtént.

A Veszprém Megyei RK. február 5-én nyilvánosságra hozta a bizonyítékokat és lezárta a nyomozást. A képek, amik Marian pólójáról készültek ismét feltépték a - lassan bár, de - gyógyuló sebeket; és ismét iszonyatos dühöt és bánatot érzek belül. Nem mindenki értheti ezt, nem is kell...

Jobb, ha bele sem gondolunk abba, hogy azok, akik szerencsésen túlélték (Ivan Pesic, Zarko Sesum) és akik átélték ezt a brutális gyilkosságot a helyszínen, mit érezhetnek minden egyes alkalommal, amikor beszélniük kell róla... Így is nehéz, szurkolóként. A családról pedig ne is beszéljünk! Az apa, aki olyan tartással viseli fiának elvesztését vajon meddig bírja még?! Meddig bírja még az édesanya, aki napi 6 órát tölt a temetőben? Ki tudja.

Holnap avatják a szobrot a Veszprém Aréna előtt. Egy kb. 3 méter magas műalkotás előtt emlékezhetünk ezután Marianra, aki mára már "Őrangyallá" vált a szemünkben, mert ott van mindig a csapattal; érezhetően ott van... Ezt sem kell persze elhinni, nem érezheti mindenki. De mi hiszünk benne. Mert valaminek ezután is lennie kell.

Egy biztos: a szobor emlékeztet arra, hogy az emberi ostobaság, gonoszság, brutalitás és gerinctelenség egy olyan világ felé vezet bennünket, ahol szinte néhány év börtönbüntetéssel "meg lehet úszni" egy ártatlan ember (nem mellesleg egy jó ember) meggyilkolását.

Persze emlékeztet arra a Marian Cozma-ra is, aki a pályán mindig oroszlánként küzdött, de a "harctéren" kívül egy nagyra nőtt gyerek mosolyával élte az életét...

Ha elengedni nem tudjuk és akarjuk, akkor gondozzuk az emlékét tovább!

Nyugodj békében, Marian!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.