Szinte minden nap teázunk... Gyakorlatilag - nagyim szerint - úgy visszük be a napi szükséges folyadékmennyiséget a szervezetünkbe, hogy észre sem vesszük. Káros hatásait még nem érezzük, maximum a függőséget és Szabi ki nem mondott véleményét a feje fölött megjelenő szövegbuborékban...

Ma is egy "teázós este" volt, aminek folyománya, hogy alvás helyett itt pötyögök. Ám ezek az esték nem csak erről szólnak. Előkerülnek rémisztőbbnél rémisztőbb, vagy viccesebbnél viccesebb sztorik az elmúlt évekből, munkahelyről, az egyetemről és próbáljuk a világot is megmenteni - már amennyire ez a feladat ránk van testálva. Olyan embereket ismertem meg az elmúlt hetekben, hónapokban a barátaimon túl (vagy épp nekik köszönhetően), akiket - ha nincs a "tea" - talán nem is... Így tehát köszönetet is mondhatunk a tea Istenének (ha van ilyen, és miért ne lenne); illetve elnézést is kérhetnék rengeteg ismerőstől és havertól, hogy nem jelentem meg itt meg ott; de a szeánsz az szeánsz... Ha valaki pedig nem élt eme szeánszra szóló "bianco-csekkjével", az így járt...

A témába legaranyosabb videó, amit eddig láttam:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.