Az a szempár és mosoly ma még jobban ragyogna, s még hangosabb lenne a nevetése. Bármilyen furcsa is, mi - akiknek a szívében él ma is - halljuk és látjuk ezt. Gondolunk rá, van, hogy egy nap többször. Elsétálunk lövőmozdulatát idéző, bronz mása mellett, akárhányszor csak meccsre visz a lábunk.

Fáj nekünk, ami történt (talán még mindig ugyan úgy) de hisszük, hogy minden alkalommal, amikor elhangzik a kezdő sípszó, beáll ő is a sorba a többiek közé. Tudjuk, érezzük, hogy velünk együtt segíti a csapatot, a barátokat; s reménykedünk, hogy egyszer majd még találkozunk egy jobb világban. Talán vár majd ott minket, akik anno harsogtuk a nevét, s akik ma csendesen, suttogva emlékezünk.

Ma köszöntjük - ki így, ki úgy. Én magamban, gyertyával, de van, aki 30 fehér galambbal. 

Isten éltessen, Marian! 

Ma lenne 30 éves...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.