Miért éppen Alaszka?!- csúszott ki a számon ma reggel, amikor a függöny elhúzása után szemem elé tárult a nagy fehérség. Igen, (akár csak Cicely városkáját anno a sorozatban) Szombathelyet is belepte a gyönyörű, fehér takaró.

Hogy továbbra is a "meséknél" maradjunk: Holle Anyó rendesen rázza a dunnáját két napja; nem kis fejtörést okozva ezzel a közlekedni vágyóknak. Lassan guruló autók és buszok közt evickéltem ma én is a munkahelyen felé (Jászay Mari utca). Hideg volt, a szemembe fújta a szél a havat; de mégis van ebben valami szép. Itt nemcsak a fehér hólepelre gondolok, hanem magára a télre. Ebben az évszakban születtem, ezáltal jobban is szeretem; sokszor mit nem adnék egy adag hóért a nyári kánikulában! :)

Valahogy jól esik néha a ropogó tűz mellől, egy bögre forró teával a kezemben csak úgy nézni kifelé, és nem gondolni semmire! (Nyilván a kollégiumi szobánkban nem ropog a tűz, de meleg van - nagyjából.) Mert ez a nagy fehérség ellepi az élet mocskát is; felülírja az aznapi vagy éppen rég magunkban hordozott sérelmeket, megnyugtat.

Még a 16 kg-os táskám súlyától lüktető, betonkeménnyé vált vállam fájdalma is enyhül, ha a kivilágított és szikrázó városra lenézek a negyedik emelet folyosójának ablakából. A hazajutás innen ugyan lehetetlen most, de nem is volt tervben. Márciusra pedig majd elolvad a hó; és sáros-latyakos förmedvény kerül a helyébe... Hát nem jobb ez a tisztaság?! De... Szerintem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.