Kutyavilág van!
2010.01.12. 23:57
Miután Bonyi megdorgált ma, hogy nem frissül a blogom; rászántam magam a nagy tanulás közeptette (hahaha), hogy írjak.
Minden rendben van a suliban (kivéve azt az idegesítő tényt, hogy vizsgaidőszak van), a kolesz is áll, a többi meg nem érint. A baráti táraságunk - hála az égnek - rendületlenül összetart, és megpróbáljuk egymást áttuszkolni a megpróbáltatások sűrű bozótján - általában sikeresen, csupán néhány karcolást szerezve. A mai bejegyzésem egy kicsit a felvidulást is szolgálja.
Nem is tudom mikor volt már, hogy ennyire szerettem volna valamit; egy nagyon régi vágyamat hajszolom már évek óta. Hogy mi is ez? Az, hogy egy kutya gazdája legyek. Tudom, most vannak, akik furcsán pislognak a monitor előtt, mert sokaknak az anyagi javak többet érnek bárminél... Ezt a vágyamat mindenféle pszichológiai fejtegetéssel elemezhetnénk, de nem kell. Mindigis kutyapárti voltam, kicsi koromtól kezdve valamilyen módon volt eb a környezetemben. Legkedvesebb négylábúm Roni volt, akit eltűnése óta is siratok... Na, nem a hetven centi mély gödreiért, amiket az udvarban ásott; hanem mert olyan volt, amilyen. Játékos, kicsit öntörvényű, nagypofájú, bolond... (Azt mondják, a kutya hasonlít a gazdájára... Vagy fordítva...)
Azóta nem volt kutyám, bár nagyon szerettem volna. A család annyira nem örült az ötletnek, így nem lett... "Majd, ha saját lakásod lesz..." Ettől a mondattól a hideg ráz, de tiszteletben tartottam a familia kérését és tavaly például visszautasítottam egy öt hónapos angol bulldog gyámságát. Jobb a családi béke, gondoltam akkor. Igazuk is volt, hiszen otthontól közel 250 km távolságban nem nagyin tudnék vele foglalkozni. Mert egy kutyával ugye kell. Irigylem Bogi barátnőmet, aki egy édes bullterrier boldog tulajdonosa...
A tavalyi év előtt is szimpatikusak voltak nekem a dogok (főleg az angol, a dán és a német), így teljesen bizonyos mostmár, hogy lesz nekem olyanom. (Meg egy nápolyi masztiff, ha...) Tudom, hogy horkol, hogy flegma, hogy lusta ha úgy akarja; de mindezekkel együtt szeretném, hogy mellettem legyen.
Így aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy miképp is lesz nekem egy bulldog kölyök a közvetlen környezetemben, és ezeket a lehetőségeket találtam:
- Beköltözöm egy tenyésztőhöz, vagyis a kenelbe a kutyák mellé... (Na nem...)
- Beköltöztetem a koleszba, Feribá nagy örömére... (Megtenném, de rövid időn belül kívülről néznénk befelé...)
- Sok pénzt keresek (???) és albérletbe megyek! (Ez lenne az abszolút tökéletes megoldás - több szempontból is, csak a sok pénzhez jutást kellene még valahogy megoldani... Na, erről majd máskor.)
Annyi biztos, hogy a város, ahol további életemet tölteni szeretném az Szombathely; és hogy a kutyám neve Hannibal lesz. A többi még képlékeny. De legálább már terv van.
Íme egy kis ízelítő az angol bulldogokról:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
